Gáz-riasztó fegyverek
2004. szeptember 06. óta (ekkor lépett életbe a 253/2004. Korm. rendelet) ez a fegyverkategória engedély nélkül vásárolható. Szintén az említett időponttól kezdődően nem szükséges az egészségügyi alkalmasságot igazoló dokumentumok beszerzése sem, valamint egyszerűsödtek az otthoni tárolás körülményei is.
Ezek a fegyverek lövedék nélküli riasztó (ez csak durran és – különösen sötétben jól látható- torkolattüzet produkál) és a bőrre, nyálkahártyára, szemre, légutakra nézve ingerlő hatóanyagot tartalmazó gáztöltények kilövésére képesek. Nagyon fontos megjegyezni, hogy a fegyverek szerkezetileg úgy készülnek, hogy azokból lehetetlen kilőni az éles lőfegyverekhez való éles lőszereket. További lényeges tudnivaló, hogy még komoly szerszámozottság esetén is lehetetlen a fegyverek roncsolás nélküli olyan átalakítása, amelynek során képessé tehetőek az említett éles lőszerek kilövésére (ezt a tevékenységet vagy az erre irányuló „kísérleteket” is a törvény szigorúan bünteti!!). A gáz-riasztó fegyverek az előbbieken túl elsősorban anyagukban különböznek az éles lőfegyverektől, mivel leggyakrabban egy speciális cinkötvözetből, az ún. spiáterből készülnek. Az igényesebb gyártók által készített fegyverek azonban, a terhelésnek jobban kitett pontokon több-kevesebb acélt is tartalmazhatnak, olykor jelentős mértékben növelve ezzel a fegyver élettartamát.
A kereskedelemben jelenleg kapható fegyverek igen széles választékot mutatnak, kezdve az éles eredeti lőfegyverekre kísértetiesen hasonlító példányoktól, a tartós, megbízható, igényesen kidolgozott fegyvereken keresztül, egészen az igénytelen, megbízhatatlan és nagyon olcsó termékekig. Ebből kiindulva fontos leszögezni azt is, hogy nem mindig a legdrágább fegyverek a legmegfelelőbbek, azonban egy-két kivételtől eltekintve az olcsóbb modellek megbízhatósága, alkalmassága a legtöbb esetben erősen megkérdőjelezhető. Az iméntiek okán éppen ezért javasolt, hogy aki gázfegyver vásárlására készül, mindenképpen tájékozódjon a vásárlás előtt.
A megfelelő gáz- riasztó fegyver kiválasztásánál fontos a felhasználási cél meghatározása, annak eldöntése, hogy mire akarjuk használni. A leggyakoribb ilyen vásárlási cél az önvédelem. Ehhez lényeges tudni, hogy amennyiben valaki csak az otthona biztonságának érdekében kíván ilyen fegyvert vásárolni, de nem kívánja hordani, annak a vásárlást követően nincs különösebb teendője. Azonban, ha valaki rendszeresen vagy akár csak alkalmanként is, de szeretné magával vinni a fegyverét, annak mindenképpen (még a viselést megelőzően!) ki kell váltania a lakóhely szerint illetékes rendőrkapitányságon, az egyszerűsített eljárás keretében megszerezhető viselési engedélyt. A viselési engedéllyel rendelkező személy fegyverét csak rejtve viselheti! Az önvédelmi célból vásárolt fegyvereknek az alábbi kritériumoknak kell megfelelniük:
1. legyen kicsi és könnyű
2. legyen jól rejthető
3. előrántáskor ne akadhasson el a ruházatban
4. legyen tűzkészen viselhető
5. és végül, de nem utolsó sorban: legyen megbízható!
Az említett feltételeknek praktikusan a kis méretű, jó minőségű (német vagy cseh gyártmányú) revolverek, azaz forgópisztolyok felelnek meg, még akkor is, ha formájuk sok ember számára kevésbé tűnhet vonzónak egy-egy akciófilmben látott típust alakilag másoló öntöltő („szekrénytáras”) pisztolyéhoz képest. Ezek működése ugyanis a legegyszerűbb, használata a legösztönösebb, a legkönnyebben elsajátítható lehet veszélyhelyzet esetén.
A felhasználási céloknál maradva a gáz- riasztó fegyvert vásárolhatunk pusztán szórakozásra is. Gyakori eset lehet, hogy az emberben jó érzést kelt a fegyver szétszedése-összeszerelése, tisztítása, olajozása, ápolása esetleg pusztán birtoklása is. Sokan használják tűzijáték rakéták kilövésére. Ugyanis a legtöbb ilyen fegyverhez (nem mindegyik alkalmas erre) a csőtorkolatba betekerhető toldatot is adnak tartozékként.
A fegyverbe ilyen esetben szigorúan csak riasztó töltényt szabad tárazni! A toldatot betekerjük a csőbe és belehelyezünk egy direkt erre a célra használatos fényjelző- vagy egyéb effektet produkáló rakétát, majd a fegyvert függőlegesen felfelé tartva elsütjük. Ennek a felhasználási célnak, azok a fegyverek felelnek meg:
1. amelyek minél többlövetűek (rakétázás esetén)
2. részlegesen szétszedhetőek
3. lehetőleg egy létező éles fegyvert másolnak
4. nem baj, ha nem kisméretű
Ezeket a feltételeket leginkább az öntöltő- vagy félautomata (a köznyelvben „szekrénytáras”) fegyverek elégítik ki. Az öntöltő elnevezés abból fakad, hogy az első töltényt csőre kell tölteni a szán hátrahúzásával, azonban a többi lövés leadása pusztán már csak az elsütő billentyű meghúzásával kiváltható. Játék vagy szórakozás, rakétázás közben ugyanis kevesebb gond származhat abból, ha pl. a felhasználó „elfelejti” a csőre töltést, mint egy támadás elhárítása során.
Fontos tudnivaló, hogy a gáz-riasztó fegyverekhez való töltények is különböző kaliberűek lehetnek. Ezek közül a leggyakoribbak:
1. öntöltőhöz a leggyakoribb a 9mm PAK; a 8mmK és a .315 K
2. revolverhez pedig 9mmK
Léteznek a fentiektől eltérő kaliberű fegyverek is, de egyrészt ezek a leggyakoribbak és a hatótávolságukat illetően is a leghatékonyabbak. A töltényeket a hatóanyaguk alapján is lehet csoportosítani. A riasztó patronok kupakja egységesen zöld színű. A PV (kapszaicin – a paprika csípősségét adó anyag – tartalmú) töltények fedő kupakja piros vagy barna, a CS (könnygáz) patron zárókupakja sárga. Létezik még a CN hatóanyagú töltény is (fekete vagy kék kupakkal ellátva)), de ezek a kereskedelemben egyre kevésbé fellelhetőek, ill. tesztek alapján bebizonyosodott, hogy a PV és CS töltetű patronok sokkal hatékonyabbak. A töltények gyártói alapján különböző márkanevekkel találkozhatunk úgy, mint UMAREX, Wadie, Fiocchi, MFS stb. Egyazon kaliberben, ugyanazt a hatóanyagot tekintve a gyártótól függően eltérhet a hatóanyagtartalom mg-ban kifejezett mennyisége. Pl. a 9mm PAK kaliberű, PV tartalmú töltény, ha az UMAREX gyártotta, akkor 120mg PV-t (Peppert), ha a Wadie készítette, akkor 45 mg PV-t tartalmaz.
A gáz-riasztó fegyverek hatótávja kb. 3-4 méter. A hatótáv függhet az alkalmazott kalibertől, a fegyver kialakításától (fojtottabb vagy kevésbé zárt csövű), az aktuális széliránytól, stb. Ezeket a tényezőket érdemes figyelembe venni önvédelmi szituációban. A fegyver elsütésekor attól függően, hogy a töltény hatóanyaga PV vagy CS a képződő gázfelhő alakja és terjedése némileg különbözhet. A CS gáz felhője inkább hajlamosabb a gyorsabb szétterjedésre, ezzel is érdemes számolni. Mivel az egyéni érzékenység eltérő lehet az egyes hatóanyagokkal szemben, ezért a szakirodalom alapján javasolt a PV és CS hatóanyagú töltényeket felváltva tárazni, akár revolverről, akár öntöltő pisztolyról legyen szó.
Magyarországon a fegyverek megítélése – még az engedély nélkül vásárolható, nem ölő hatású fegyvereké is- meglehetősen rossz. Ebben nagyon gyakran szerepet játszik az a tény is, hogy a fegyverek iránt ellenérzést tanúsító emberek nagyon gyakran alig vagy egyáltalán nem rendelkeznek – még alapvető – információkkal sem ezekről az eszközökről. Sokakban különböző képzettársítások élnek a fegyverekkel kapcsolatban, amikor is a háborúk, az öldöklés, a terrorizmus és a bűnözés eszközeit látják bennük, pedig ugyanúgy a fegyvereket tekinthetnénk a sport, a szórakozás (pl. airsoft vagy a paintball esetében), a vadgazdálkodás vagy a legális önvédelem eszközeiként is. A vélemény negatív irányba történő befolyásolásához sajnos nagyon gyakran a sajtó is hozzájárul, mikor kellő tájékozottság hiányában és utánajárás nélkül, megkérdőjelezhető szakismerettel rendelkező „szakértők” bevonásával tudósít és alkot véleményt egy-egy fegyverekkel kapcsolatos eseményről, amely óhatatlanul negatívan befolyásolja a hallgató véleményét.
Tény, hogy ma Magyarországon a jelenlegi törvényi szabályozás mellett a legális önvédelem leghatékonyabb eszközei a gáz-riasztó fegyverek. Tény, hogy már kb. harmincezer forint körüli összegből vásárolhatunk tartós, megbízható gázfegyvert, hozzávaló, két- különböző hatóanyagú (összesen 20 db) tölténnyel és hordtokkal.
Az is tény, hogy – az időnként terjengő híresztelésekkel ellentétben – ezek a fegyverek semmilyen körülmények között (természetesen azt az esetet nem számítva, hogy a támadót fejbe vágják egy kb. 1 kg tömegű gázfegyverrel) nem alkalmasak sem az emberi élet kioltására, sem súlyos, maradandó sérülés okozására.